Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Templomfelújítás Zalaújlakon

2012.06.21

 Zalaújlak hátrányos helyzetű település. Lélekszáma alig éri el a százat. Településünkön a templom az egyetlen olyan épület, amelyre büszkék lehetünk, s amely építészetileg és történetileg a falu nevezetességei közé tartozik. Szeretnénk, ha unokáink, dédunokáink is büszkék lehetnének erre a kis templomra, amely nagyon sok viszontagságot megért, és az ide látogató hívek hite eddig megőrizte.

A templom tetőszerkezete mára nagyon rossz állapotba került, melynek felújítása nem halasztható tovább. Ebben az évben egyházközségünk szeretne nekiállni a munkálatoknak, hogy megállítsuk a tetőszerkezet további romlását. Azonban ehhez egy kis segítségre lenne szükségünk, mivel a teljes összeggel nem rendelkezünk. Összefogásra van szükségünk, mert egyedül nem tudjuk finanszírozni a munkálatokat, hiszen a perselypénz és a beszedett adók nem fedezik a költségeket.

Kicsiny falunk lakosai nagy százalékban idős, 70 év feletti kis nyugdíjjal rendelkező egyedülálló emberek. Kevés az aktív kereső, és sajnos munkanélküliek sem hiányoznak a létszámból.

Ennek ellenére a vasárnapi szentmiséken a település lakosságának kb. 20-25 %-a látogat a templomba, hogy részt vegyen a szentmisén.

 

Adományokat a galamboki takarékszövetkezetnél vezetett

Zalaújlak templomfelújítás közösségi betét címen a

75000222-50043619 számlaszámon várjuk, vagy személyesen is eljuttatható a galamboki takarékszövetkezetbe.

 

További információ az a.zsolesz92@gmail.com email címen kérhető.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.